Poszt megosztása

Bajai ponty halászlé

Hozzávalók négy személyre:

2-2,5 kg megtisztított ponty
3 nagy db vöröshagyma

kb. 4 evőkanál édes-nemes piros paprika
2-2,5 liter víz
1 evőkanál konzerv paradicsompüré vagy 1 dl száraz vörösbor
4-5 db erős cseresznyepaprika
1 csomag “Bajai halászlétészta”


Előkészítés
Az alaposan megtisztított pontyot (pontyokat) kb. 5 mm-enként beirdaljuk (3-4
mm mély bemetszést végzünk a hal húsába), felszeleteljük és darabonként
besózzuk úgy, hogy az irdalások közé is megfelelő mennyiségű só kerüljön.
Legalább 2-3 órát hagyjuk állni a sóban. (A sózást akkor végeztük el
megfelelően, ha főzés közben sót nem, vagy csak minimális mennyiségben kell
a léhez adnunk.) A halikrát, tejet, esetleg további belsőségeket külön tesszük,
nem sózzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, vagy
húsdarálón ledaráljuk, és a bogrács aljára tesszük.


Elkészítés
A hagymára ráöntjük a vizet, és erős tűznél felforraljuk. A forrástól számított 5
perc elteltével belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismét felforrt, rászórjuk a
pirospaprikát, a cseresznyepaprikát. Ezt követően 8-10 perc múlva rátesszük a
paradicsompürét vagy a vöröbort — amelyik éppen a rendelkezésünkre áll,
mivel csupán ahalhús szétesését hivatott megakadályozni — valamint a
belsőségeket. A halhús forrásától számítva 30-40 perc szükséges a halászlé
elkészültéig. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát. A halszeleteket külön
tálcára tesszük, a halászlét pedig a tésztára öntve vagy külön tálban (ízlés vagy
inkább megszokás szerint) tálaljuk.


Megjegyzés
A bajai halászlé elkészítésének kultusza van. Az ínyencek már-már
szertartásszerűen főzik; nem elsősorban pontyból, hanem több fajta (“vegyes”)
halból készítik. Igazi recept nem létezik! A bajai halászlé főzését csak gyakorlat
alapján lehet megtanulni, vagy a “nagyoktól”.

Maradj naprakész

További bejegyzések

Szarvasbőgés a Bácskában!

Ha szeptember, akkor szarvasbőgés! De mit is csinálnak ilyenkor a gímszarvasok, mi történik az erdők rejtekén és hogyan lehetünk részesei a természet egyik legcsodálatosabb előadásának?

Frigyes főherceg pavilonja

A vörösfenyőből készült épület Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg megrendelésére készült 1894-ben Teschenben, és először a Lengyel Nemzeti Kiállításon építették fel Lembergben. Innen 1896-ban egyenesen Budapestre, a

Kirándulás kisvasúttal a Gemenci Erdőben

Gemenci Állami Erdei Vasút (Pörböly – Gemenc – Bárányfok) A Gemenci erdő az Alföld nyugati szegélyén, a Sárközben terül el. A Sió torkolatától délre mintegy