Poszt megosztása

Vodica-Máriakert Kegyhely

A világ legnagyobb rozsdamentes acélból készült Szűz Mária-szobra található itt, Bajától délre, Hercegszántó külterületén. 2008. október 13-án szentelték fel – a kegyhely főpásztori elismerésének és felszentelésének 170. évfordulóján.
A szobor pontos, de nagyobb mása egy Chicagóban felállított Szűz Mária szobornak, amelyet egy amerikai család emeltetett, hálát adva azért, hogy hároméves kisgyermekük felgyógyult a rákbetegségből. A chicagói Mária-szobor 9 méter magas, a hercegszántói Vodicán emelt mása 10 méter 53 centiméter.

Történt egyszer, hogy miközben szénát kaszáltak a réten, az egyik imádságos életet élő férfi elment a kútra vizet merni. Amint fölé hajolt, hogy korsóját kötőfékén leengedje, a víz váratlanul hullámzani kezdett, majd hirtelen fényesség lett, és a kútban egy képet látott, amely Szűz Máriára és a kisded Jézusra hasonlított. Ekkor a kép hirtelen megváltozott, s azt látta, hogy egy asszony kislányt tart az ölében. Azonnal visszament a többiekhez és elmondta nekik, hogy mit látott. Mindnyájan a kúthoz siettek, ám ők semmit sem láttak. A férfi elszégyellte magát, hogy a többiek nem látják, amit ő.


Amikor otthon elmesélték a történteket, egyesek elhitték, mások nem. A férfinak azonban nem volt nyugta, éjjel sem tudott aludni. Másnap fogta magát, és megint elment a kúthoz. Ismét az a kép fogadta, mint az előző napon. Eszébe jutott, hogy másnap Kisboldogasszony napja lesz; és ekkor felötlött benne, hogy valójában Szent Annát látta a kisded Máriával.
Összesen három alkalommal látta ugyanazt a képet, ennek jeleként egy fűzfát ültettek azon a helyen. A kutat bekerítették, és egy kápolnát is építettek. Különböző helyekről lovaskocsin érkeztek ide a zarándokok, akik imádkoztak, énekeltek, és itt töltötték az éjszakát, ünnepelve Szűz Máriát. Több csodás gyógyulás is történt.

Egyházi kivizsgálást követően, 1838-ban az akkori kalocsai érsek, Klobusiczky Péter (1823-1843 között volt főpásztor) hivatalosan is kegyhelynek ismerte el Máriakertet, és személyesen szentelte fel a jelenés helyén épült kápolnát. A kápolna mellé, 1933-ban egy bajai polgár hálából – mivel vak kisfia meggyógyult – egy Mária-szobrot építtetett.

Maradj naprakész

További bejegyzések

Kirándulás kisvasúttal a Gemenci Erdőben

Gemenci Állami Erdei Vasút (Pörböly – Gemenc – Bárányfok) A Gemenci erdő az Alföld nyugati szegélyén, a Sárközben terül el. A Sió torkolatától délre mintegy

Borkóstolás Hajóson

“Egy falu, ahol csak a bor lakik, de Ön mindig szívesen látott vendég” – Hajós – Pincefalu Hajós Magyarország déli részén, Kalocsától 20 km-re fekszik,

Céges rendezvények lebonyolítása

Mindegyik cégnek fontos a munkásai között a megfelelő kohézió. Csapatépítőink erre adnak megfelelő lehetőséget. Vendégházaink alkalmasak csapatépítők lebonyolítására, ahol legyen szó a cég vezetőiről, beosztottakról